Steelseries Kana - A teszt!
Cikkek/Interjúk február 9. 17:05 43 hozzászólás 5654 olvasás
Múlt nyár közepén bejelentették a XAI (és ezúton MS 1.1a) utód Sensei-t, ami sokakban keltett ellenérzést, de legalább ugyanennyien imádták. Ezalatt szépen csendben lecserélték az alsóbb (ár)kategóriájú zászlóshajóikat, melynek nyomán a Kinzu is átesett vérfrissítésen (kettőn is), de az igazi újdonság, maga a Kana - hiszen ezen egér nem egy régi egér újragondolása, hanem valami egészen mást igyekszik pótolni.
A vér, a kanári, és a félisten
A magyarul elég esetlenül hangzó Kana név mögött valójában egy jól megválasztott stratégia áll, hiszen sok minden társítható mögé. Svédül kanári madarat jelent, Azerbajdzsánban vért, Hawaii szigetén pedig a "félisten" jelenést társítják a hangképhez. Ezen dolgokat a gyártó tudatosan tárja a vásárló elé, hiszen ezeket olvashatjuk (az egyébként szokásos grafitfekete alapon piros-fehér betűs) dobozon. Ezen kívül egyébként a szokásos kis User Guide mellett semmiféle egyéb dolgot nem kapunk az egérhez, nagy bánatomra a szokásos SteelSeries matricát sem kaptam mellé. Szomorú arcocska, unokahugom örült volna neki.

Az egér külsejét az SS dániai stúdiójának alkalmazottainak köszönhetjük. Alapból a White 1.1 a "gyári" külső, de megszavaztattak egy másik külsőt is, ahol a SteelSeries fanok dönthettek arról, hogy milyen egeret is szeretnének. (http://steelseries.com/design/) Ezek közül a fekete-narancs, lett a befutó, amelyet sokan a fnatic versionként is avanzsálnak, páran pedig a kakast látják benne. Hogy a White 1.1 vagy a Black 1.1 néz-e ki jobban, szubjektív dolog, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Magyarországon a cikk megírásának pillanatáig nem lehet kapni a fehér verziót - ami nekem jobban bejön (szerk.: ez időközben változott, a hóval együtt megjött a fehér Kana is). Ezen felül a különbség a 2 egér között anyaghasználatban is meglátszik. A képeken is látszik, hogy a kézfelületen a White 1.1 sima műanyagot használ, míg a Black 1.1 gumírozott, csúszásgátló felületet kapott. Az egyik szebb, a másik hasznosabb, ezen kívül nincs különbség a két egér között.
Mert a számok nem hazudnak...
Jöjjenek hát a technikai jellemzők, amelyek csak félig mondják el ezen egér tulajdonságait, de erről majd később. Az egér "kétkezes" alakot kapott, amely egyszerűen annyit tesz, hogy bátran használhatják balkezes skillzorok is. Méretében a Kinzu és a Sensei között áll, hozzáteszem, inkább a Sensei felé hajlik, a Kinzunál jóval nagyobb.

A mérete kényelmes de az MS 1.1a-hoz képest jóval laposabb, tenyérbe simul, ezen tulajdonságával barátkoznia kell azoknak, akik ilyen egérről váltanak, nekem is meggyűlt az elején a bajom ezzel. Keskenyebb is, de nem számottevően. Az egér mindössze 72 grammos, súlypontja az egér hátulján van, nem a közepén. Az összerakás egyébként piros pontot érdemel, akárhogyan nyomorgattam, nem recsegtek az illesztékek, időtállónak tűnik.
Kapott egy hangzatos nevű Grade Optical Sensort, ami 3200 CPI-t tud, ennyinek illik elégnek lennie, 3600 frame/second jellemzi, és amit valószínűleg halandó ember soha sem fogja gyakorlati hasznát venni, az a 30G-s gyorsulás. Tudniillik a Forma 1-es pilóták 3-6G-t kapnak, Red Bull Air Race pilóták 9-10G-t, szóval aki 30G-vel rángatja az egerét, az majd írjon nekem egy PM-et. Alapból 1000 herzen frissítgetünk, de ezt is tudjuk állítani. A rágcsálón 2 méteres fonott farok van, aminek a hossza szerintem még az "éppenelég" kategóriába sorolható, el tudnék viselni hosszabbat is, de megbarátkoztam vele. 6 gombot kaptunk rá, amelyek úgy kattognak, mint a légvédelmi lövegek, rég hallottam ilyen hangos egeret, bezzeg a görgő halk, mint a macska. Ehhez még hozzáfűzném, hogy az oldalsó gombok nyomáspontja igen mélyen van, elég határozottan kell megnyomni ahhoz, hogy történjen valami. Ez számomra plusz pont, hiszen így nem tudom majd véletlenül megnyomni, s így pl. böngészés közben akaratlanul is switchbackelni. Macintosh tulajok is örülhetnek, ők is tudják majd használni az egeret, nekik is készült driver. Ha már itt tartunk, meg is említeném, hogy valamiért az én gépem az egér rádugása után jó másfél percig barátkozott az egérrel (Win7/64bit), míg végre közölte, hogy mehet a menet. Ezt viszont felülszárnyalta a SteelSeries Engine, ami 3 percig fosztott meg az egértől. A SteelSeries már régóta fémjelzi magát azzal, hogy az egereiket csupán be kell dugni, és már mehet is a játék, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha ezen egér plusz funkcióit érdemben használni akarjuk, akkor mindenképpen szükségünk lesz a gyártó download szekciójának turkászására - lévén a gyári cd már régóta pitiáner ügynek számít a SS maffiánál.
Plug and play?!
Már meg is érkeztünk az egér funkcióihoz. Adott a CPI váltó gombocskánk, ami a görgő felett foglal helyet. Korlátlan profilt hozhatunk létre az SS Engine-ben, de a váltó gomb csak két állású. Így profilonként 2 CPI számmal dolgozhatunk. Mondhatnánk, hogy ez elég (egy a játékra, egy az asztalra), de ha én olyan fifikás lennék, hogy COD 4-ben 400 CPI-n játszom, CSS-ben 1600-on,az asztalon pedig 800, akkor az ezek közti váltást nem tudnám megtenni anélkül, hogy elő ne szedném az óra mellett fityegő SS Engine-t, ami egyébként nem egy fürge gyerek, de még így is (a cikk írásának pillanatában éppen) 124 megabájtot eszik meg a rendszerünkből. Nem vagyok híján a ramnak, de szerintem ez sok.

Nem szóltam róla a külsőségeknél, de a görgő világít - ha akarjuk. Ugyanis a CPI váltó gombbal nem csak a CPI-t állíthatjuk át, hanem az egérgörgő világítását, sőt, annak intenzitását is, egy 5 fokozatú skálán állíthatjuk - de minek. Itt jegyezném meg, hogy ez a világítós dolog ízlés függvénye, de szerintem gagyi, legalábbis a Black 1.1-nél olcsó hatást kelt, viszont a White 1.1 képein nem éreztem ezt. Ha már itt tartunk, hadd számoljak be még egy kis ellenérzésről, amit az keltett bennem, hogy néhány Kana egéren tapasztalható volt egy szenzoros hiba, amire rengetegen panaszkodtak (az egér szenzora random jelleggel horizontálasan arréb dobta a kurzort 20-30 pixellel), igaz nálam nem jött elő, de ez akkor is egy hatalmas baki egy ilyen árú egérnél. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, a héten megjelent firmware frissítés orvosolta mindezt. A firmware csere meglepően gyorsan, körülbelül 10 másodperc alatt lezajlott.
Neked milyen egered van?
Ezen dolgok után jöjjön végre az, amire ezen oldal felhasználói valószínűleg a legkiváncsibbak: milyen vele a játék! Nos, talán megér egy kis történetet, hogy én és a Kana hogyan kerültünk össze. D-LAN 9 óta egy MS 1.1a-t nyüstölök, de a mikrokapcsolója megadta magát, így kellett egy egér, ami ezen egér formájához hasonlít. De amíg a ZOWIE gyártó termékei számomra inkább gagyi másolatoknak hatottak a szememben, addig az SS termékein láttam azt az innovációt, amire nekem szükségem volt. A Kinzut volt alkalmam kipróbálni, számomra túl aprónak bizonyult, de lányoknak jó lehet. A XAI kifutó termék, a Sensei pedig olyan árkategóriában van, amennyit egyszerűen nem vagyok hajlandó kiadni egy egérért. Így hát mint arany középút - így jött képbe a Kana, mint ár-érték győztes.
Nem indult jól a kapcsolatunk, főleg az egér magassága miatt, nehéz volt megszoknom. Az első pár napban (ez 3-4 játékórát jelent) alig sikerült azt a szintet hoznom magamhoz képest, amit a régi egérrel, kissé csalódott is voltam. Ehhez szervesen hozzá tartozik az is, hogy az egér nem siklik olyan szépen (az egyébként az SS által ezen egérhez ajánlott) QcK+ padon, mint ahogyan azt elvártam volna. Problémámmal nem voltam egyedül, neten utánaolvasva a tapasztalatok alapján többen is az üveg egérpadot ajánlották alá. Meg kellett szoknom tehát a kicsit nagyobb ellenállást, a kicsit kisebb és laposabb formát - na meg az új CPI számot az új szenzivel. Ez körülbelül a negyedik napra sikerült, ekkor már tudtam hozni azt a formát, amit az előző egérrel, bár volt egy-két nevetséges miss, amit máig nem tudok hova tenni (lehet szenzor probléma volt?), így a formám az ingadozóba ment át. Aztán újabb 3-4 nap telt el, amikor is azt vettem észre, hogy bizonyos momentumai a meccsnek jobban sikerülnek - pontosan amiatt a dolgok miatt, amik egyébként negatívumoknak tartottam: a laposabb test miatt sokkal többet tudok mozgatni az egéren az ujjaimmal, így vertikálisan nagyobb teret tudok lereagálni, a nagyobb egérpad ellenállása miatt pedig jobban tudok célon tartani. AWP-vel viszont még mostanáig sem sikerült hoznom a régi formát, ehhez kicsit több idő kell de ez is javul már.

No, it's not Kinzu. THIS IS KANA!
Jó egér ez a Kana. Mivel a formája és a nagysága teljesen új az egerek között, ezért nyilvánvalóan attól függ az, hogy ki mennyire tudja kamatoztatni vele a tudását, hogy az agy motorikus funkciói mennyi idő alatt szokják meg a régi-új formát. Az egéren látszik, hogy több van benne, mint amennyit egy középszerű player kiaknázhat - így hát az én tesztem sem lehet teljes, de mint azt mondottam volt, több helyzetben is a hasznát láttam annak, hogy az egér kicsit laposabb, na meg hogy kisebb a súlya. A gumírozott felület biztos fogást ad, nem csúszkál az egér a kezünkben. Így gyakorlatilag a kezünk része lesz, nem pedig egy egér, amit mozgatni kell, pille könnyű. Viszont ez még mindig egy 15 ezer forintos egér, amiben szerintem ki kell fizetnünk az SS logót is, lévén, vannak hasonló tudású, kevésbé márkás egerek a piacon, olcsóbban - nyilván kevesebb időtállósággal és minőseggel. Mivel a magyar ember rendkívül árérzékeny, ezért nem hiszem, hogy sokan választanák ezt a Kinzu helyett, de mindenképpen egy hiányt pótol, amire szerintem szükség van. Ezzel együtt viszont úgy gondolom, pár ezressel olcsóbban már igen nagy versenytársa is lehetne pár másik egérnek, és könnyen nép-egérré válhatna, mint a Kinzu is tette, így viszont marad kuriózum az olyan emberek asztalán, akik egyediek, stílusosak akarnak lenni, és hajlandóak erre pénzben is áldozni. A Kinzu utódja lenne? Nem. A Sensei elődje!
Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó cikkek
Link:http://www.vatera.hu/roccat_kone_1539960173.html
Ez most komoly? egy mikrokapcsoló meghibásodás miatt váltotta le az egyik legmegbízhatóbb egeret, ami létezik? Könyörgöm, pár ezrer forintból ki lehet cserélni az összes mikrokapcsolót az egérben frankó japán Omron mikrokapcsolókra, és kibír még vagy 6 évet a kis MS 1.1a.
A review nagyon felületes, és szinte semmi érdemlegeset nem közöl. (prediction/angle snapping, pozitív/negatív accel jelen van-e? Mekkora a LOD? stb..)
Az pedig, hogy egy 15ezer forintos egérnek képtelenek rendes "razer-minőségű" hyperglide-ot tenni az aljára, megint csak vicc.
szóval ha szeretnél ilyet, akkor venned kell hozzá egy qck+ vagy heavy egérpadot
AS:DAS::ASD
szóval ha szeretnél ilyet, akkor venned kell hozzá egy qck+ vagy heavy egérpadot
G
AS:DAS::ASD
:p
:p
Ez most komoly? egy mikrokapcsoló meghibásodás miatt váltotta le az egyik legmegbízhatóbb egeret, ami létezik? Könyörgöm, pár ezrer forintból ki lehet cserélni az összes mikrokapcsolót az egérben frankó japán Omron mikrokapcsolókra, és kibír még vagy 6 évet a kis MS 1.1a.
A review nagyon felületes, és szinte semmi érdemlegeset nem közöl. (prediction/angle snapping, pozitív/negatív accel jelen van-e? Mekkora a LOD? stb..)
Az pedig, hogy egy 15ezer forintos egérnek képtelenek rendes "razer-minőségű" hyperglide-ot tenni az aljára, megint csak vicc.
amúgy, találtam fehér editésönbe is, csak az ár különbség más a webshopon. (18 490HUF)
viszont egy kinzu, kana, sensei pontozási táblaféle simán jól jönne, legalább döntőképes lennék, hogy most kinzu vagy kana, esetleg spóroljak senseire :D

ja meg azt is olvastam:D, hogy ugyanolyan talpak révén a kinzuv2p.e is hasonlóan nyan-nyan. . .
Ez most komoly? egy mikrokapcsoló meghibásodás miatt váltotta le az egyik legmegbízhatóbb egeret, ami létezik? Könyörgöm, pár ezrer forintból ki lehet cserélni az összes mikrokapcsolót az egérben frankó japán Omron mikrokapcsolókra, és kibír még vagy 6 évet a kis MS 1.1a.
A review nagyon felületes, és szinte semmi érdemlegeset nem közöl. (prediction/angle snapping, pozitív/negatív accel jelen van-e? Mekkora a LOD? stb..)
Az pedig, hogy egy 15ezer forintos egérnek képtelenek rendes "razer-minőségű" hyperglide-ot tenni az aljára, megint csak vicc.
amúgy, találtam fehér editésönbe is, csak az ár különbség más a webshopon. (18 490HUF)
viszont egy kinzu, kana, sensei pontozási táblaféle simán jól jönne, legalább döntőképes lennék, hogy most kinzu vagy kana, esetleg spóroljak senseire :D
Egyébiránt, holmi táblázat helyett szerintem ez segíthet neked a döntésben:
http://www.youtube.com/watch?v=yOhqbsKG2L0
amúgy, találtam fehér editésönbe is, csak az ár különbség más a webshopon. (18 490HUF)
viszont egy kinzu, kana, sensei pontozási táblaféle simán jól jönne, legalább döntőképes lennék, hogy most kinzu vagy kana, esetleg spóroljak senseire :D
ment a PM! :D:D
egyébként csatlakoznék az előttem szólóhoz, marad a Kinzu bácsi...
de KINZU marad! :D
Pénz kell sürgősen. :vigyor:
lehet majd váltok IME3.0-ról:)
lehet majd váltok IME3.0-ról:)

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 